Szent József-ünnep a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Intézményben

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban Szent József napján évfolyam mise volt a 11.a és 11.b osztályos katolikus tanulók részvételével.

A szentmise a kommunikációs teremben volt és a nap különlegessége volt az is, hogy Kiskunhalason Szent József napján esett a hó. A szentmisét iskolalelkészünk Józsi atya celebrálta, aki a szentbeszédben kiemelte József igaz ember-szerepét, az ő példamutatását a Szentcsalád számára. Egész életét a családjának, munkájának és istenhitének szentelte, Isten akarata és törvényei szerint élt, becsülettel kiállt családjáért.

A diákok nagy lelkesedéssel hallgatták a szentbeszéd tanításában azt is, hogy József ács mestersége lévén szakmára tanította fiát, Jézust, és ez mennyire fontos és követendő példa, hogy egy fiatal egy jó szakmát szerezzen, amivel el tud helyezkedni a mai rohanó világban.

 

Berki József, iskolalelkész