Újabb nagyszerű tomoris siker

Alberto Bottari de Castello, hazánk apostoli nunciusa adta át a díjakat a Katolikus Pedagógiai Intézet által kiírt Szent László-évi pályázatok nyerteseinek. Az eseményre a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi-termében került sor május 29-én.

A kiírt pályázatra 175 intézményből 716 alkotás és pályamunka érkezett be tizenegy kategóriában (fotó, rajz, tárgyalkotás, ének, versmondás, stb.).

                                                                             1

Iskolánkat a rangos eseményen Tabajdi Anna 9.A osztályos tanuló képviselte, aki Kárpáti Tibor Legenda című versének előadásával első helyezést ért el a versmondás kategóriában.

Tokár János ferences szerzetes, a Katolikus Pedagógiai Intézet igazgatója köszöntötte a meghívottakat és Szent László életművének méltatása után felkérte a pápai nagykövetet az értékes díjak átadására. Beszédét a következő szavakkal fejezte be:

 „E díjakkal a Jóistentől kapott tehetséget szeretnénk elismerni, ráirányítva a figyelmet az emberi szorgalom és erőfeszítés szépségére.”

Forrás: Magyar Kurír