Ötven éves jubileum Kalocsán

Fennállásának ötven éves jubileumát ünnepelte a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kalocsán, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban február 27-én. Az ünnep kezdetén Fehérvári István az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. A jubileumi ünnep megnyitó beszédét Bábel Balázs érsek mondta. Jelen volt Font Sándor Kalocsa és környéke országgyűlési képviselője, Bálint József Kalocsa város polgármestere, Sárosi Magdolna tankerületi igazgató, a város papsága, a társadalmi élet különböző szintű képviselői, valamint rengeteg ünneplő. Az érsek köszöntőjében kiemelte, hogy Liszt Ferenc, aki többször koncertezett a főszékesegyházban, és szívesen tartózkodott Kalocsán barátjánál, Haynald Lajos bíborosnál, méltán lenne büszke, hogy virágzó zenei élet van a városban. Külön öröme lenne, hogy a róla elnevezett zeneiskola ünnepén a szintén róla elnevezett Új Liszt Ferenc Kamarakórus tart hangversenyt. A főpásztor megemlékezett arról a nagy örömről, hogy két év alatt másodszor örül Magyarország Oscar díjnak. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a művészet, és a kultúra hidakat épít az emberek között, s ezért sok olyan kiváló alkotásra lenne szükség, mint a díjazott „Mindenki” című kisjátékfilm. Beszédében humorosan megjegyezte, hogy az a különbség a film eseményei és az ünnepi hangverseny között, hogy itt tényleg mindenki tehetségének teljében fogja énekével szolgálni a szépség teljességét, a teremtés és idő Urát. Az érseki köszöntőt követően Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Intézetének igazgatója vezetésével felcsendültek a szebbnél szebb kórusművek. Szinte ötszáz év egyházzenei művészetének remekműveit hallgathatta végig az ünneplő közösség. Orlandus Lassus, Liszt Ferenc, Heinrich Schütz, és más rangos zeneszerzők művein túl, felcsendült Szabó Barna tanár úr 2017. januárjában komponált „És nem vesz rajtuk erőt a halál…” című mesterműve. A hangverseny végén a kórus tagjai körbeállták a padokat, szinte átölelve a résztvevőket, és a templom minden pontjáról mesteri hangon szólalt meg Kodály Zoltán Esti dala. A hangverseny igazi lelki élményt jelentett minden résztvevőnek. Az ünneplés a Kulturális Központ Kamaratermében folytatódott kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel. Az ünnep méltó jele annak, hogy Kalocsa városa Liszt Ferenc örökségéhez hűen akarja művelni a zene Istenre irányultságának hivatását és küldetését.

 

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye            

Fotó: Török Andrea