„Öt országból tolmács nélkül” Kecskeméti diákjaink a Kárpát-medencei betlehemes beregszászi diáktalálkozón

2016. december 7-11-között 9. alkalommal került megrendezésre a Kárpát-medencei betlehemes diáktalálkozó. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola tanulói ebben az évben is részt vettek az eseményen.

 

Minden évben más-más helyszínen gyűlnek össze a csíkszeredai, beregszászi, kassai, szabadkai és kecskeméti gyerekek, hogy családoknál, és egyéb közintézményekben mutassák be betlehemes játékukat. A helyszint ebben az évben Beregszász biztosította. Mintegy 80 gyereknek és kísérőinek adott otthont a Kárpátaljai város.

 

A találkozót szentmisével kezdték a résztvevők, a beregdédai római katolikus templomban, majd pedig játékos keretek között köszöntötték egymást a régi és új ismerősök. Délutánonként izgatottan indultak a csoportok betlehemezni, s így bepillanthattak a helyi gyerekek és családok mindennapjaiba. A találkozó szokásos programja egy közös kirándulás is, melyet a befogadó város szervez. Ebben az évben a Vereckei-hágót, az Áprád-vonal legnagyobb épített központját Felsőgerebennél, a Szolyvai emlékparkot és Munkács várát látogatták meg közösen a résztvevők. A nevezetességek megtekintése mellett a lehullott vastag hótakaró is elvarázsolta a gyerekeket.

 

A találkozó záró rendezvénye az utolsó este megrendezésre kerülő gálaműsor, melyben a csoportok egymásnak is bemutatják betlehemes játékukat, majd pedig egy vidám táncházzal búcsúztatják a rendezvényt. A találkozó vándorbotját a kassai csoportnak adták át a házigazdák.

 

Ezúton is köszönjük azon kecskeméti és Kecskemét környéki vállalkozóknak, vállalkozásoknak, cégeknek, akik nagylelkű anyagi segítségükkel támogatták a kiutazást! Köszönjük!