A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium fiú labdarúgói képviselhetik Bács-Kiskun megyét a diákolimpián

Hosszú és nehéz menetelés megkoronázására készültek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium (vagy ahogy Kiskunhalason az iskolát hívják: Tekó) focistái a futsal diákolimpia kecskeméti megyedöntőjén december 12-én. A fiúk korábban megnyerték a kiskunhalasi selejtezőcsoportot, megelőzve a Szilády Református Gimnáziumot, a Bibó Gimnáziumot és a Vári Szakképzőt. Ezt követte a körzeti selejtező, ahol sem a Szilády, sem a kiskőrösi Wattay Szakképző Iskola nem tudta megállítania rákóczis fiúkat, akik ezzel bejutottak a megyei fináléba.

December 12-én Baja, Kiskunfélegyháza és Kecskemét legjobb középiskolás futsalosaival kellett megmérkőzni a tekósoknak. Elsőként a félegyházi csapat ellen léptek pályára a fiúk és kemény meccsen 2-1-re sikerült nyerni. A Baja elleni mérkőzés sem ígérkezett könnyűnek. Az összecsapás végül 2-2-es döntetlennel zárult, a szabályok értelmében büntetőpárbaj következett. Néhány nappal korábban a tekós csapat hasonló körülmények közt bukta el a helyi Humán Szakképző Iskola Krampusz Kupa rendezvényének fináléját. Ezúttal azonban Frittmann Patrik két büntetőt is hárított, kettőt pedig sikerült értékesíteni, így értékes két ponttal gazdagodott a csapat.

Jöhetett a döntőnek is beillő utolsó meccs a Kecskemét ellen, akik szintén öt pontot gyűjtöttek első két meccsükön. A képlet tehát egyszerű volt: amelyik csapat nyer (akár rendes játékidőben, akár büntetőkkel), bejut az ország legjobbjai közé. Nem kezdődött jól a találkozó, hiszen a hazai pályán játszó rivális került előnybe, de a második félidőben a Dózsa Zsolt edző által vezetett tekós csapat az egyik legjobb idei játékát mutatva fordított és magabiztosan nyert 3-1-re. A győzelem egyúttal azt jelentette, hogy II. Rákóczi kivívta a jogot az országos döntőn való részvételre, amire az iskola eddigi labdarúgó történetében egyetlen egyszer, a 2007/08-as tanévben volt példa.

Az országos legjobbjainak "seregszemléjét" január 28-29-én Miskolcon rendezik, egy héttel a 44. Rákóczi Kupa előtt.

A jó diákolimpiai szereplés a rang és sportélmény mellett a csapat végzős tanulóinak külön motivációt is adhat, hiszen az egyetemi továbbtanulásukhoz fontos többletpontot jelenthet.

 

Hajrá Rákóczi, hajrá Tekó!