Kirándulás Székesfehérvárra

Kirándulás Székesfehérvárra

2021. augusztus 27-én egy borús, szürkének induló pénteki napon, a Szent József Katolikus Általános Iskola dolgozói busszal indultak el Székesfehérvárra az EKCP-KP-1-202/1-000252 számú „Egyházi közösségi célú programok támogatása” elnevezésű pályázat keretein belül. A Királyok útján a XXI. század pedagógusaival alcímet nyert projekt során a kirándulók valóban fenséges utat járhattak be mind fizikális, mind szellemi-lelki síkon. Hogy minden nap Isten ajándéka, azt mindenki tudja. De azt, hogyan képes a Jóisten egy ehhez hasonló szürke napot is beragyogni fényével, csak mi tudjuk, akik annak a napnak az ajándékdobozáról a masnit lefejthettük. Mert a mi jóságos mennyei Atyánk nem csupán az esőfelhőket oszlatta el a fejünk fölül, de a napsugarak lángoló erejével melengette fel bensőnket ezáltal a túra által. Úticélunk elérésekor a borongós felhők bezárták ajtajukat, s az idegenvezetőnk már várt bennünket, aki rövid bemutatkozása után a koronázó város nevének etimológiájára is kitért keletkezési körülményei, földrajzi fekvése mellett. Történelmi ismereteinket felelevenítve lelkesen mesélte, hogy a Géza fejedelem által alapított és Szent István idején gazdaságilag is megerősített szakrális város neve az utak valamint a fehérre meszelt kőfalak fehérségére utal, amelyből mutatóban láthatunk majd néhány megmaradt törmeléket a barokk óváros házainak, középületeinek falán is - megbontva az egységes vakolatot. Még csak a sétáló utca elején felállított réz makettet körbeállva barangolhattuk körbe kalauzunk kedves szülővárosát, de ő máris visszainvitált bennünket Alba Regiara.

55

A szilvamag alakú belváros látványosságait élőben is megcsodálva, és a hozzájuk köthető eleven történeteket hallgatva már jobban megérthettük a környékbeliek és a turisták által is csak a „sarokerkélyes idegenvezetőként” emlegetett Erika elfogódottságát. Szent királyaink történelmi jelentőségű tetteinek elbeszélése mellett szenvedélyesen anekdotázgatott a város korabeli vízhasználati szokásairól, az úgynevezett „háziasszonykímélő” mosási hagyománytól a rátermett kufárságáról méltán híres „piacos” Kató nénijén át, a város büszkeségeinek számító Szent István székesegyházig vagy a ciszterci templomig. A Szent István lovas szobor előtti matuzsálemi korú platánfát körbeölelve érezhettük igazán a történelmi mélységeit ennek a különleges, ódon hangulatú városnak, amely furcsa módon mégis az egekig reptette a nyitott szívűeket. Az Országalma vörös márvány díszkútja mellett állva eszünkbe véshettük Ferenc pápa szavait, aki elismerőleg szólt a magyar nemzet történelmi kincseit őrző társaságok munkájáról. Hiszen nem sok európai nép mondhatja el magáról, hogy kétezer éves múltja ellenére minden koronázási jelvényt a legnagyobb épségben őriz. A múlt érdemeinek felsorolása után azonban a „láthatatlan természetfotós”, Máté Bence kiállítását is meg kell említenünk, hogy láthassuk, megértsük, Szent István városa nem kísértetváros. Éppúgy élőek a várfalak romjai és középkori épületek lodzsái is, és éppúgy benne van a jelen modernsége a „templomok városában”, mint ahogyan a szökőkutakból fel-felbukkanó víz is jelzi az életet. A városnéző séta királyi koronájának legszebb gyöngye – talán mindenki számára - az órajáték volt. A múltidéző harangjátékban - a „Virágoskert vala régen Pannonia” soroknál, magunkban dúdolgatva - valóban úgy láthattuk, hogy egy kis darabka Mennyország adott színhelyet a lila hajnalkákkal és piros begóniákkal, rózsaszín pistikékkel tarkított, eleven virágpompába öltözött Kossuth téren az idesereglett csoportoknak. Ezeket a képeket, a múltat felidéző és a jelenben megélt pillanatokat átélve és eggyé gyúrva megérintett bennünket Pilinszky János Sírversének sora is, amely a Fő téren lévő Harang című II. világháborús emlékművének tábláján emlékeztet minden arra járót: „Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát;” … Ahogyan a mienket is. Hiszen ahogyan a folytatásban vall a költő: „rendíthetetlen, mint a kőzet.” Pont úgy, mint a sziklára épített ház történetében… Mert a vasakaratú uralkodó tudta, hogy mire érdemes építenie a hazát: egy olyan vallásra, amely szent meggyőződésből fakad, s amely akár a kő, mindörökre megmarad. A kirándulás kötetlen ideje alatt ki-ki kedvére frissülhetett fel egy zamatos kávéval, ínycsiklandó ebéddel, vagy a szomorkás időt felváltó napsütés szívet is melengető hatására egy fagylalttal örvendeztetve meg a bennünk élő gyermeket. A test mellett a lélek éhségét is csillapítva voltak, akik egy templomba ültek be egy röpfohász erejéig vagy csupán hálát adni a nap szépségeiért. De ugyanúgy mosoly járt az arcokon, amikor a Fő utcán andalogva egy hölgy- koszorú dicsőítő énekét hallgathattuk. Hogy az Élő Víz még buzgóbban pezseghessen szívünkben-lelkünkben a napot egy hajókázással zártuk a Velencei-tavon. A Fecske nevű kishajó utasai legalább olyan felszabadultan és vidáman csiripelhettek, mint a névadó madarak teszik tavasszal. A hangulatos hajókázást történetmeséléssel, emlékidézéssel tettük még feledhetetlenebbé. Elmondhatjuk, hogy földön járva, vízen ringva, de a levegőben a zene szárnyán is, mindenütt nagyon jól éreztük magunkat. A hosszú út hazáig kellemesen telt, a szerzett élményeket raktározgattuk, hogy az előttünk álló iskolai év nehezebb, fáradtabb napjain felidézhessük majdan őket. Most, hogy e sorokat írom, és a befőttesüvegeket pakolgatom az emlékek polcán, eszembe jutottak a bölcs Salamon király kétségei a jeruzsálemi templom szentelésekor: lehetséges-e, hogy az Isten itt lakozzék a földön, az emberek között? „Nézd, az egek és az egek ege sem képesek téged befogadni, nem is szólva erről a templomról, amelyet építettem.” (I. Kir, 8, 27) Tágabban értelmezve párhuzamot vonhatunk Salamon temploma és István „háza” között. Nem lehet véletlen, hogy halálakor István a Szűz Anyának ajánlotta fel Magyarországot. Ahogyan Salamon temploma, úgy államalapító szent királyunk városa(i) is ajándék(ok) voltak Istennek. Mindkét uralkodónak a szívügye volt ez az ajándék: a jeruzsálemi templom felépítése, az ország fennmaradása. De Istent és az ő erejét nem lehet egy templomba vagy egy kis hazára korlátozni, mondván „Tessék, Uram, fogadd hódolatom és szeretetem jeléül!” Mert Isten mindenütt jelen van. Mert Istennel mindenütt találkozhatunk. Mert Isten lakhelye minden hálás szív. Ahogyan igazgatónőnk fogalmazta meg a kirándulás véget értével, a hála kulcsfontosságú elem az ember életében. Így juthatunk el Istenhez, s lehetünk vele együtt: csupán azáltal hogy hálatelt szívvel tekintünk a körülöttünk lévő megannyi csodára. Boldogan térhettünk nyugovóra, hiszen ennek a napnak az emlékeivel is gazdagabbak lehettünk! Noha nem törvényszerű, hogy a boldog emberek hálásak, de a hálás emberek mindenképpen boldogok. Ezért hálásan köszönjük a Magyarország kormánya támogatásával megvalósult pályázat szervezőinek, és minden az utazás megszervezésében szerepet vállalónak áldozatos munkáját! A teremtés imavilágnapjának margóján álljon itt kérésünk zárszóként: a Jóisten adja meg a kegyelmet ahhoz, hogy sokáig ezzel a mindenben csodát látó varázsszemmel járhassuk még együtt a nagyvilágot, kicsiny hazánk tájait, otthon-érzést adó hegyes-völgyes tartományait, vagyis Isten irántunk tanúsított szeretetének ékes bizonyságait! Ámen! Jakus Zita