„Minden forrásom belőled fakad”

Eucharisztia

Felpezsdült az ország az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére, melyre a világ számos országából érkeztek a hívek. Az Eucharisztia, mint Oltáriszentség köré épült az egy hetes kongresszus témája. A programsorozat szombati napján a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda munkatársai és családjaik fáklyás meneten vonultak egy több százezres tömeggel, hogy részesei legyenek egy ilyen nagyszabású történelmi eseménynek. „ A Szentlélek betöltötte a belvárost, érezni lehetett a kegyelem kiáradását.” - Említik az élménybeszámolókban. A nemzetközi kongresszust a vasárnapi Pápalátogatás koronázta meg.

Ezen a napon mintegy száz fővel, a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói és tanáraik is részt vettek. Nagy esemény volt ez mindannyiuk életében. A gyerekek beszámolóit hallgatva megtudhattuk, őket is magával ragadta az ünnepélyes hangulat, hiszen nem minden nap találkozhatnak a Katolikus Egyház legfőbb vezetőjével. A mise előtt pápamobilon végigvonuló Pápa éppen az iskola diákjai és tanárok közelségében állította meg a járművet, hogy két kisgyermeket szent csókkal megáldjon.

45  57

A több mint 2000 tagú kórus tagjai között énekelhetett az iskola egyik tanára, Rita néni is. Megható pillanat volt hallani a kongresszus hivatalos és újrahangszerelt himnuszát magyar nyelven, amit egy szívvel zengett a több százezres tömeg. Öröm volt látni, milyen sokan vállalták fel hitüket. Ferenc pápa magyar szavakkal is megtisztelt bennünket, így hangoztak el a „Köszönöm”, „Isten éltessen!”, „ Isten áldd meg a magyart!” gondolatok. A vasárnapi mise fő témája Márk evangéliuma 8:27-35 volt. Az Úr ma is rászegezi a tekintetét mindannyiunkra és személyesen felteszi nekünk a kérdést: „Ki vagyok én valójában a te számodra?” Ki vagyok a te számodra? Ez egy olyan kérdés, amely mindannyiunktól nem csupán egy pontos választ vár el a katekizmus alapján, hanem személyes, életünkkel adható választ. Arra ösztönzött a Szentatya, hogy legyünk nyitottak Jézus iránt, mert Ő tud megnyitni mások felé, és Ő képes feloldani a magányosságunkat is. Arra buzdított, járjunk Jézus nyomában, legyünk készek a szolgálatra. Ha kilépünk a saját középpontunkból, megláthatjuk, hogyan és hol tudunk segíteni másoknak. A találkozó sok örömöt adott, Kegyelmei pedig hisszük, hogy végigkísérik életünket!

57 58 59