Mozgásfejlesztés, prevenció az óvodában Kiskunhalason

2022. január 20-án a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai Tagintézménye adott otthont annak a kihelyezett KAPI-s továbbképzésnek, melynek témája: Mozgásfejlesztés, prevenció az óvodában.

A képzés előadója Balázsné Baraksó Éva testnevelő tanár, gyógytestnevelő, szaktanácsadó volt.

Az egyházmegye 10 óvodájából érkezett 19 kolléga a lábboltozat – süllyedés prevenciós és korrekciós lehetőségeiről hallgatott nagyon gyakorlatias, jól használható szakmai előadást.

Gyermekeink mozgásszegény, de érzelem gazdag világban nőnek fel. Gyakran túl sok, és egészségtelen táplálékot fogyasztanak, és nagyon keveset mozognak. Ennek következtében a helytelen testtartás és lábboltozat elváltozások kialakulása sok esetben már óvodás korban megfigyelhetőek és gyakran kiindulópontjai a későbbi súlyosabb testi tünetek megjelenésének. Nekünk, óvodapedagógusoknak nagyon fontos feladatunk, hogy észrevegyük az esetleges problémákat és a növekvő szervezet kóros irányú fejlődését gyorsan és hatékonyan megelőzzük.

A képzés tematikája jól átgondolt felépített volt. Először előadónk a lábboltozat – süllyedés kialakulásának okairól beszélt, majd az elváltozások megjelenéséről az egyes életkori szakaszokban. Egy nagyon hasznos video filmet láttunk arról, hogy gyakorlatban milyen lábboltozatot erősítő feladatokkal, segítheti a pedagógus a gyermekeket.

Ezután előadónk módszertani ajánlásokkal színesített gyakorlatokat végeztetett a jelenlévőkkel, megtapasztaltatva azt, hogy ezek a feladatok nem is annyira könnyűek, és segítséget adva, hogy hogyan tudjuk a gyerekeknek minél érthetőbben adni a feladatokat.

A képzés végén csoportokat alakítva egy gyakorlat gyűjteményt hoztunk létre, amit mindenki hazavihetett az intézményébe, átadhat a kollégáinak.

Nagy örömmel szerveznék ez után is hasonló, kihelyezett módon megvalósuló képzéseket, közelebb hozva ezzel az egyházmegye óvodáinak nevelőtestületeit, illetve csökkentve az utazási időt.

Kiskunhalas, 2022. január 21.

 

Tallér Erzsébet                      

tagintézmény-, és munkaközösség-vezető