Nemes küzdelem, szoros eredmények a III. Tomori Kadét Kupán

k4p

 

 

 

 

 

 

A tanévkezdés előtt, a mohácsi csata emléknapjához kapcsolódóan szervezte meg a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium a már harmadik ízben kiírt Kadét Kupát.

 

 

 

    3434  

5474  685687

56456

 

A verseny első szakaszában a 7-8. osztályos tanulók csapatai online feladatokat oldottak meg a mohácsi csata, a török hódoltság, várvédő harcok időszakára, valamint Tomori Pál egykori kalocsai érsek életére vonatkozóan. A megoldást beküldő 52 csapatból a legjobb 12 vehetett részt Kiskunmajsán a döntőben. A verseny jó hangulatban telt, a feladatokat az előző évinél is magasabb szinten oldották meg a fiatalok. Az összesített eredmény alapján első helyezett lett a Zrínyis Kadétok csapata a nagykanizsai Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskolából, második helyezett a Hajósok csapata budapesti Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskolából, harmadik pedig a Mártoni Tüzérek csapata a Tápiószentmártoni Kubinyi Ágoston Általános Iskolából. A további helyezettek listáját az alábbi táblázat mutatja. Helyezés A csapat neve Település Iskola Összes elért pontszám 1. Zrínyis Kadétok Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola 60,1 2. Hajósok Budapest Budapest XX. Kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola 54,65 3. Mártoni Tüzérek Tápiószentmárton Tápiószentmártoni Kubinyi Ágoston Általános Iskola 53,95 4. Zrínyi Kadétok Murakeresztúr Zrínyi Miklós Általános Iskola 52 5. A magyar front hősei Szeged SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája 51,3 6. Gyaur Kutyák Csongrád Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium 50,9 7. Mádi Huszárok Mád Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola 50,8 8. Táborfalvi katonák Táborfalva Csurgay Franciska Általános Iskola 49,2 9. A Lánchíd Oroszlánjai 2! Kecskemét Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 45,6 10. A Lánchíd Oroszlánjai 1! Kecskemét Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola 41,9 11. Gellért apródjai Kiskunmajsa Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda 40 12. Fekete Sereg Bácsborsód Bácskai Általános Iskola Moholy Nagy László Tagintézménye 33,75 Nem csak a dobogóra került győztesek részesülhettek azonban jutalomban, hanem minden egyes versenyző és felkészítőtanáraik is. A verseny rangját emelte, hogy immár harmadik alkalommal vállalt védnöki szerepet a fenntartó részéről dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek, Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, választókerületi képviselő, valamint dr. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője. A versengést a helyszínen figyelemmel kísérte Kis Ákos a Honvédelmi Minisztérium Nevelési Főosztályának osztályvezetője is. A tapasztalatok birtokában biztatunk minden általános iskolást a következő évi versenyen való részvételre. A diákok egy része épp a küzdelmek során kapott kedvet a honvédelem ágazatban vagy éppen a Tomoriban történő továbbtanulásra. Gratulálunk minden résztvevőnek, de külön elismeréssel a nyerteseknek!

 

 

Nyerges Benjamin igazgatóhelyettes, versenyszervező