A Tomori igazgatója a Honvéd Kadét Konferencián

Szeptember 18-án a Közszolgálati Egyetemen rendezték meg Honvéd Kadét Konferenciát, ahol a kadét program eddigi tapasztalatairól, a nevelésben elfoglalt helyéről és a jövőjéről is tanácskoztak. Az első előadó Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke volt, aki többek között a következőket mondta: „Olyan világot élünk, amelyben szükség van egy egészséges értékrendre a fiataljaink számára. A Honvédelmi Sportszövetség egyik kiemelt küldetése az, hogy átadja azt az érzést, szemléletet a diákok számára, hogy a szülőföldünk semmivel sem pótolható értéket képvisel, s ezt óvnunk, ápolnunk kell”.

 

wqrq

A Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégiumban 2019 óta folyik kadétképzés, így iskolánk igazgatója, Farkas Zoltán kellő mennyiségű tapasztalat birtokában indult útnak, hogy egy előadás keretében beszámoljon a képzés helyzetéről. (Egyébként az intézményvezetők közöl egyedül őt kérték fel a konferencián való felszólalásra.) Előadásában kiemelte, hogy elsősorban a tehetséges, céltudatos és sokoldalú fiatalok jelentkeznek kadétnak. A személyiség- és közösségformáló programok tovább erősítik az identitástudatukat és a hazaszeretetüket. Az eltelt négy év alatt fantasztikus országos és nemzetközi eredményekkel öregbítették az iskola hírnevét. A jó hangulat emelésének érdekében az igazgató úr azzal zárta az előadását, hogy a jó kiállású és a formaruhában tiszteletet parancsoló megjelenéssel bíró kadétfiúk nagyon tetszenek a hagyományos gimnáziumi osztályokba járó lányoknak.

Havasi Helén