2015. május 9-én, szombaton rendezték meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye déli kerületeinek ministránstalálkozóját Jánoshalmán. A félnapos programra közel 50 ministráns érkezett plébánosával és hitoktatójával együtt Bajáról, Vaskútról, Garáról, Bátmonostorról, Kunfehértóról, Jánoshalmáról, Bócsáról és Mélykútról.

A hagyományokhoz híven idén is lesz Pünkösdi Ifjúsági Találkozó Petőfiszállás-Pálosszentkúton 2015. május 22-23-án, ami értékes lehetőség a feltöltődésére. A találkozó a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egyik legjelentősebb ifjúsági rendezvénye, tábortűzzel, előadással, kiscsoportos beszélgetésekkel, különböző fakultációkkal, melyre várjuk a fiatalokat.

A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda 8. a osztályosokból álló csapata lelkesen nevezett a katolikus iskolák országos történelemversenyére még 2014 novemberében. A csapat átküzdötte magát a három írásbeli forduló tengernyi feladatán, s nagy örömünkre bejutott a 2015. április 25-én a kecskeméti Piarista Gimnázium és Általános Iskola központi épületének dísztermében tartott döntőbe.

A Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda valamint Kiskunhalas város 2014. november 28-án emléktáblát állított a helyi vasútállomás falára, abból az alkalomból, hogy huszonöt évvel ezelőtt városunkban kezdődött meg a hazánkban állomásoztatott szovjet erők első egységeinek kivonása.

Egyházmegyei Hittanos Olimpia

a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnáziumban

 

2015. április 18-án került megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnáziumban az idei Egyházmegyei Hittanos Olimpia döntője, amelyre az egyházmegye számos espereskerületéből érkeztek csapatok, hogy összemérjék erejüket sakkban, asztaliteniszben, kapitánylabdában és fociban.

A jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda bemutatkozó anyaga megtekinthető az alábbi hivatkozásra történő kattintással:

https://www.youtube.com/watch?v=1xiYB3sPFp0&feature=em-upload_owner

42. alkalommal rendezte meg a Rákóczi Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-tornát a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium. A megméretésen ezúttal is tíz csapat vett részt, több mint száz fiatal sportolóval. A pénteki megnyitón egy neves szakember, az MTK nemzetközi-játékosmegfigyelő hálózatának igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

Nyáron kezdődött és jelenleg is tart a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium felújítási programja, mely az energetikai jelentősége mellett esztétikailag is szebbé varázsolja a nagy múltú intézményt.

Az első lépés a főépület tetőszerkezetének teljes cseréje volt, a közel fél évszázados cserepeket újak váltották, amelyek már egy jövőbeni napelemes rendszer fogadására is alkalmasak.

A hercegszántói Vodica-Máriakert kegyhely engesztelő szentségimádásainak és fatimai miséinek, valamint egyéb rendezvényeinek 2015. évi programja: