Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület közreműködésével a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány kiskőrösi telephelye rendezte meg 2017. március 31-én a Bács-Kiskun Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót és Minősítő Versenyt.

Az idei év tavaszi hitoktatói továbbképzés időpontja Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére esett. A program érseki szentmisével kezdődött a Főszékesegyházban, ahol az arra a napra érkezett zarándokok is jelen voltak. Ezen a napon Pécsváradról érkezett 90 zarándok Antal Géza apát-plébános vezetésével, valamint a Vác Deákvári egyházközség tagjai is itt voltak több, mint harmincan Rolik Róbert plébános atya vezetésével.

A magyar keresztény könnyűzene két jelentős alakja vendégeskedett Kiskunhalason március 26-án, Nagyböjt IV. vasárnapján. Pintér Béla, valamint Csiszér László és csapata tartott nagy hatású evangelizációs koncertet, dicsőítést a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tornatermében. Istennek hála, mintegy háromszázan vettek részt ezen a húsvétra felkészítő zenés-énekes programon, különböző felekezetek hívei, köztük sok-sok gyerek. A halasiakon kívül számos más településről érkeztek az érdeklődők.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papságát hívta rekollekcióra, lelki továbbképzésre Bábel Balázs érsek úr március 22-ére Kalocsára. Szép számban képviseltette magát a Váci- és a Szeged-Csanádi Egyházmegye, valamint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is.

Az országos elődöntőt megnyerve, újra finalista a csapat.

 

A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola 38 diákja és kísérő tanáraik március 14-én, kedden, ünnepi műsoruk bemutatása után öt napra Szlovákiába utaztak. A kirándulásra a HATÁRTALANUL! Program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával került sor. Áj község vendégszeretetét élvezték, onnan indultak naponta a közeli nagy városok megtekintésére, vagy a falu közelében induló, festő zuhatagokkal tarkított völgy bejárására.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények nagyböjti lelki napját tartották Kiskunmajsán 2017. március 11-én. A program Szentmisével kezdődött, melyet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrált. A főpásztor beszédében megemlékezett arról, hogy a katolikus oktatás, nevelés hosszú évszázadok érlelődésére tekint vissza.

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra. Közismereti és szakmai tantárgyi versenyeken egyaránt rendre az országos élmezőnyben végeznek tanulói.

Molnár Attila 4. osztályos tanulónk, a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulóján 13. helyezést ért el, mely a több száz fős mezőnyben kiemelkedő eredmény. Papdi Gergő 3.a osztályos tanulónk 33. helyen végzett. Iskolánk 4. osztályos csapata 9. helyezett lett a megyében.

 

A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai szorgalmas résztvevői a Zrínyi Ilona Matematikaversenynek. A 28. Zrínyi Ilona Matematikaverseny első fordulóján 67.169 diák oldotta meg a kitűzött feladatokat. A résztvevők közül 15.963 fő volt határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák. Bács-Kiskun megyében 13 város 19 iskolájában zajlott a megyei forduló, 3.061 résztvevővel.